december 2016

LED lámpa modul fejlesztés

Felkérést kaptam egy design lámpa elektronikai moduljának tervezésére és prototípusának elkészítésére. A kor követelményeinek megfelelően természetesen LED alapú fényforrásról van szó. Korábban foglalkoztam már LED lámpákkal, ám a beépíteni kívánt extra funkcióknak köszönhetően most ez egy kicsit több, mint egy sima fényforrás. Érintés nélkül történő ki/be kapcsolás és vezérelhető fényerő szerepelt az igények között.

A lámpamodul tervezésénél figyelembe kellett vennem a beépítési körülményeket, hiszen a megkeresés idején már volt egyértelmű koncepció a teljes lámpa kialakítását illetően, valamint mintaként gyártott mechanikai elemek is. Ezek a feltételek behatárolták a modul alakját, maximális kiterjedését, valamint a ráépített alkatrészek nagyjából történő elrendezését.

Műszaki oldalról, csak néhány működési paraméter volt adott, a megvalósítás módját és az ehhez szükséges alkatrészeket magam válogathattam össze. A vezérlést mikrovezérlővel valósítottam meg a vezérléshez szükséges szenzor kommunikációs módja miatt. Ezzel nagyban egyszerűsödött a hardveres felépítés, valamint sokkal nagyobb rugalmasságot adott a szoftveres alapon történő megvalósítás, hiszen nagyon jól paraméterezhetőek így az egyes funkciók, valamint későbbi módosításra is egyszerűbb megoldás kínálkozik.

Minn Kota hajómotor vezérlő

Ezen kis fejlesztési projekt keretében két darab Minn Kota gyártmányú elektromos motor vezérlését oldottam meg a gyárinál jóval egyszerűbb és ergonomikusabb módon. A motorok egy evezőshajó kiegészítő meghajtásaként funkcionálnak, illetve az egyszerű meghajtáson túl manőverezési feladatokat is el kell látniuk, ami leginkább a kikötőben hasznos.

A gyártó a motorokat olyan vezérlési megoldással látta el, mely terepi viszonyok között aligha lett volna használható különösen, hogy egy kanyarodás kivitelezésére összehangolt működtetésre van szükség. Ez aligha kivitelezhető a gyakorlatban úgy, hogy a motorra szerelt szabályozóegységet manuálisan kell működtetni, illetve a motorok úgy helyezkednek el a hajótesten, hogy egyszerre lehetetlen mindkettőt egy időben kézzel elérni és szabályozni.

Az alap gondolat az volt, hogy valamilyen vezeték nélküli távirányítós megoldás lenne a legjobb, hiszen a két motor vezérlését egy távirányítóban egyesítve már meg lehet valósítani úgy, hogy a működtetésük kényelmes legyen, valamint további automata funkciókkal egyes manőverezési feladatokat félig, vagy teljesen automatizáltan is ki lehet vitelezni akár egyetlen gomb megnyomásával.

Si4432 RF transceiver modul

Ez egy kivételes projekt, ami igazából nem is projekt, hanem csak egy áramköri megoldás modulon történő kivitelezése, mely ilyen formán elkészítve egyszerűen felhasználhatóvá teszi a rádiós transceiver chipet, illetve annak áramköri környezetét.

Az áramkör fő alkatrésze egy QFN tokozású pici chip, aminek a kézi forrasztása ugyan megoldható némi ügyeskedéssel, de azért mégis olyan beültetési módszert igényel, ami jelentősen drágítaná az áramkör szerelési költségét. Ha eleve pasztával kell dolgozni, akkor ennek nincs jelentősége, viszont vannak esetek, mikor egy áramkör összeszerelése nem kívánja meg a pasztás, kemencés szerelést, hanem egyszerűen, forrasztópákával is összeszerelhető. Ezekben az esetekben viszont kifejezetten előnyös lehet, ha kész modul formájában kerül beszerelésre ez az áramköri rész, mely a 2,54mm raszterezésű tüskesorral kézileg is könnyedén forrasztható anélkül, hogy speciális gyártóeszközökre lenne szükség.