Ki vagyok én?

Madarász Lászlónak hívnak, szakmámat tekintve villamosmérnök vagyok. Egyedi elektronikai áramkörök, beágyazott rendszerek tervezésével és fejlesztésével foglalkozom. Főbb területeim a digitális elven működő automatizálási rendszerek, illetve az ezek közötti kommunikációs megoldások.

Mérnöki tanulmányaimat 2010. szeptemberében kezdtem meg a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán, majd 2014. januárjában fejeztem be ipari automatizálás és kommunikáció szakirányon. Az egyetemi tanulmányaimnak köszönhetően sajátíthattam el igazán az ehhez a munkához fontos mérnöki személetmódot és a korszerű technológiai megoldások elméleti alapjait.

Érettségit egy miskolci középiskolában tettem, elektronika-elektrotechnika szakirányon. Ezt követően szereztem egy számítástechnikai műszerész, illetve egy elektronikus és mechanikus vagyonvédelmirendszer-szerelő képesítést, majd belépve a munka világába hamar rájöttem, hogy ettől többre lesz szükségem.

Tanulmányaim után egy évet dolgoztam egy egyéni vállalkozónál alkalmazottként, majd öt évet töltöttem szerviztechnikusként egy miskolci cégnél, ahol elektronikai áramkörök alkatrésszintű javításával foglalkoztam. Ezt követően bő egy évet dolgoztam egy nyomtatott áramköri kártyákat gyártó cégnél, mint műszaki előkészítő.

Minden olyan dologgal szeretek foglalkozni, mely kapcsán valami újat és egyedit lehet létrehozni, megalkotni. Mivel a műszaki tervezés és fejlesztés is egy ilyen terület, így az ilyen munka számomra azon túl, hogy izgalmas kihívást jelent, nem csak kötelesség, hanem egyben valamilyen szinten szabadidős tevékenység is.

Miért válassz engem partnernek?

1

Rugalmas munkavégzés

A munkáimat igyekszem mindig az igényekhez igazodva szervezni, viszont általában több projekten is dolgozom egyszerre.
2

Költséghatékonyság

Egy fejlesztés, vagy gyártás során fontos tényező az ár. A vállalkozásom egyszemélyes, így az üzemelési költségeim
3

Közvetlen kapcsolat

Megbízott és megbízó között fontos a hatékony kommunikáció. Amikor megkeresel, személyesen én válaszolok a kérésedre,